Betöltés

Szórakoztatóipar – hátulnézetből

Szórakoztatóipar - hátulnézetből

A szórakozásnak számos fajtája létezik. Ezek közül különösen népszerű az úgynevezett bulizás. A bulizás persze mindenkinek egy kicsit mást jelent, de az alap recept nagyjából hasonlóképpen áll össze a fejekben: társaság, zene, tánc. Bulizni számtalan okkal mehetünk: a barátainkkal találkozni, új arcokat megismerni, felpörögni, kikapcsolódni, stresszt levezetni és hasonlók. Aki szervezett már valamilyen bulit a barátainak az viszont jól tudja, hogy maga a buli „elkészítése” cseppet sem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre gondolnánk. Nem véletlen hogy a bulizni vágyók kiszolgálására egész iparág jött létre, hogy minél magasabb szintre emelje a szórakoztatást. A technika fejlődésével kéz a kézben nőtte ki magát az elektronikus zene is, ami mára összeforrt a bulizás fogalmával. Zenészek helyett dj, hangszerek helyett keverőpult, akkordok helyett billentyűk, táncosok helyett animációk.

A jó elektronikus buli összerakása – éppen a technikával való összefonódás miatt – nem áll meg a DJ meghívásánál. A helyzet összetettségének alátámasztására jó példa aWorld is Mine partisorozat nemrégiben a SYMA csarnokban rendezett bulija, ahol a magyar elektronikus zene kiváló képviselői mellett a Tomorrowlandet is megjárt guatemalai származású Carnage tesztelte a hangfalak és a közönség határait. A többezres vendégsereget vonzó rendezvénybe végül beleremegett a SYMA oldala - persze csak képletesen. Annyiban viszont megállapodhatunk, hogy nagyot szólt. Hogy mi volt ennek az oka? A zene? A helyszín? Az elfogyasztott alkoholmennyiség? Külön-külön azt, hiszen ez mind kevés. A hangsúly ugyanis nem a részleteken van; ami igazán emlékezetessé teszi az estét, az maga az élmény. A részletek összeolvadása, a felvonultatott technikai arzenál összhangja, a nagy egész. Ehhez pedig nem elég egy-egy ismert fellépő, vagy egy jó helyszín. Az igazi buliélményhez ennél sokkal többre van szükség. Hogy konkrétan mire, azt nehéz megfogalmazni, pedig a szakma számára ez jelenti az igazán nagy kérdést. A jó buli elkészítése ugyanis kemény munkát jelent az érintettek számára; a kivitelezés sokrétűsége pedig valószínűleg meglepné az egyszeri bulizót. Persze az ember lánya a megfelelő ruhadarabok kiválasztása és a körömlakkozás közötti szabad másodperceiben ritkán gondolkozik azon szombat este, hogy hogyan is készül el egy-egy ilyen rendezvény. Mint ahogyan azt sem gyakran kíséreljük meg megfogalmazni, hogy mitől lesz jó egy buli, mi lesz az, ami miatt élvezzük vagy emlékezetes marad a számunkra.

Mikor a körmöd fested, a technikai csapat épp pozíciókat állít a lámpákon

A buli tehát egyszerűen csak terem a fán, vagyis teljesen adott, hogy mire megérkezünk az aktuális helyszínre, minden a helyén van ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. A meglévőt persze csak akkor értékeljük, amikor nincs, mondják a klisék (bölcsek) és a szórakoztatóipar esetében ezzel a gondolatmenettel határozotton vicces eljátszadozni. Képzeljünk csak el egy 26 éves guatemalai srácot, napszemüvegben ugrálni az üres SYMA csarnok közepén, miközbenteli torokból kántálja, hogy „putyour f*ckinghandsup”. A „körítés” nélkül márpedig ez lenne maga a buli, ésdj tehetség ide vagy oda, egymagában a lemezlovász nem sokra megy a szórakoztatóiparban, ha hiányzik az a bizonyos háttér.

De mit is jelent ez a háttér? Milyen körítés kell ahhoz, hogy leszakadjon az arcunk egy jól sikerült este végére? Csak hang legyen és fény, ahogy Lovasi András is kívánta. A neheze viszont csak ez után jön. Milyen hang? És ha már itt tartunk: milyen fény? Ezek, és az ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják azokat a vállalkozásokat és szolgáltatókat, akik arról gondoskodnak, hogy az a bizonyos élmény kivételes legyen. A buli tehát nem nyitáskor kezdődik el igazán, de még csak nem is néhány órával korábban. A tervezőmunka hetekkel vagy akár hónapokkal az esemény előtt is elkezdődhet, hiszen a technikai választék jelentős, a kreativitás pedig határtalan. Az ipar dolgozói pedig – nem kis számban – rendületlenül azon dolgoznak, hogy ezek az esték önfeledt szórakozást biztosítsanak a vendégeknek, nekünk.

A szakma munkájának megismerése teljesen új kontextusba helyezi a SYMA-ban tartott bulihoz hasonló eseményeket, főleg, ha az ember – jelen esetben én – alapvetően az őrjöngő tömeg oldaláról szokta megközelíteni ezeket. Nade hogyan is néz ki egy ilyen nagy volumenű buli technikailag, a rendezői székből? Első körben kell egy koncepció, vagyis egy látványvilág, ami azt a fajta hangulatot fogja közvetíteni, ami passzol a zenéhez, a fellépőkhöz, ami kivitelezhető a helyszínen és nem utolsó sorban jól néz ki. Na igen, dolgok, amiket nehéz pontosan körülírni. Mindenesetre jópár héttel a rendezvény előtt megkezdődik a párbeszéd, amibe a fellépők, menedzserek, szervezők, szolgáltatók és még ki tudja hány érintett fél kapcsolódik be. Ötletek persze mindig vannak, csak úgy, mint igények, a cél viszont közös: a kereslet találkozzon a kínálattal. A koncepcióalkotásban két dolog segíthet igazán sokat: egyrészt a megfelelő technika ismerete és megléte, másrészt pedig az évek vagy, hogy úgy mondjam a rutin. Minél több bulit néz az ember ebből az egészen új szempontból annál jobban érti mire van szüksége a közönségnek, hogy változnak az igények a rendezvény típusától, a résztvevők korosztálytól vagy akár csak a zene műfajától függően. A koncepció megszületése tehát az első fontos lépése annak, hogy végül a buli úgy nézzen ki ahogy. Persze a rutinos tervező már ilyenkor eszközt is társít ahhoz, amit elképzel, a látvány így máris megvalósíthatóvá válik, a megrendelő pedig kész tervet kap azzal kapcsolatban, hogy a kért hatást hogyan is lehet majd a gyakorlatban megvalósítani. A főpróba persze nem a buli estéjén van, azért ennyire még a buliszakma sem vakmerő. A helyszínt a technika ördögei gondosan felmérik, bejárják, majd előzetes számítások sora, a látványtervek megálmodása, az eszközelhelyezés mikéntje, fények, hangok elméleti összehangolása következik. A sokszereplős párbeszédből végül megszületik a végső koncepció, amivel mindenki elégedett.

Ha ezzel megvagyunk, jöhet az élesítés, vagyis a helyszín előkészítése. A nagy nap a szervezőknek igazából jóval tovább tart, mint 24 óra. Az eszközök elszállítása, bepakolása, felépítése, majd – talán a legheroikusabb lépésként – azok lebontása és elpakolása nem kis feladat. A helyszín berendezése kb. akkor kezdődik, amikor az este vendégei a másik oldalukra fordulnak reggel, és szinte a kapuk megnyitásáig tart.

Belecsöppenni a buli felépítésének folyamatába felér egy kirándulással valamiféle high-tech kalandparkba, ahol amellett, hogy testközelből is megismerkedhetünk a parti-infrastruktúra fogalmát maximálisan kimerítő eszközkészlettel, élő time-lapse-ként épül fel a szemünk előtt a teljes körítés, ami az este folyamán az élmény jelentős részéért felel. A korábbi kreatív és szervezőmunka tehát itt éri el a csúcspontját, a látvány már nem csak terv, hanem valóság. Mármint délutánra, mert korán reggel „mindössze” egy jól megpakolt hangár, ahol színpadelemek, lámpatestek, elektromos kábelek és egyéb – szakmabeliek által nyilván pontos néven is ismeretes – eszközök dzsungele található. A dzsungelből aztán valahogy mégis rend lesz, minden elem a helyére kerül, minden hangfal megfelelően szól, és minden lámpa pontos utasítások alapján vált majd éppen jókor jó színűre.

 

High-tech kalandpark

Ez azonban nem varázsütésre történik, és főleg nem magától. A bulirecept egyik legfontosabb összetevője ugyanis a háttérben a szálakat mozgató szervező csapat, akik a fentieket megvalósítják: buliszervezők, technikusok, hangosítók, világosítók, biztonsági őrök,VJ-k és még sorolhatnánk. Ők azok tehát akik az első lámpától az utolsó hangfalig mindent megálmodnak, előkészítenek és amíg mi szórakozunk, vezénylik az eseményeket. Ők gondoskodnak arról, hogy minden dj megfelelő időpontban lépjen színpadra, minden lámpa a gondosan kitalált látványvilág szerint világítson, a konfettivihar pedig épp a zenei katarzis pillanatában zúduljon a tömegre.

Egy jól időzített gombnyomás és lecsap ránk a konfettivihar

Kérdezheti persze az egyszeri bulizó ártatlanul ezeket a sorokat olvasva, hogy „de hát nem mindegy?” A helyzet az, hogy nagyon nem. Az igazán kiemelkedő élményhez összhangra van szükség, gondosan kitalált koncepcióra, ami tudat alatt találja meg az érzékeinket és teszi emlékezetessé a bulit. Gondoljunk csak bele, hogy milyen bizarr képest festene a szórakozni vágyó tömegnek zenélő Carnage, egyszínű fehér megvilágításban, réten legelő őzekkel a mögötte található ledfalra vetítve. Féktelen bulihangulat? Aligha. Persze ez nehezen fordulat elő, az elektronikus zene kedvelői el vannak kényeztetve a technológiát illetően, mivel az ipar igen felkészült e tekintetben. Ez a World is Mine buliján is megmutatkozott: a rendezvény szinte első percétől az utolsóig egy emberként ugrált a nép, a hangulat pedig még hajnali 4-kor sem hagyott alább, sőt. Az összhatással azt hiszem tökéletesen megvalósult az, amit a korábbi tervezőmunka célként tűzött ki: gyomorig ható basszus, a retinagyönyörködtető stroboszkóp, a színek találkozása a hangokkal, a fényeké a konfettivel és a füsttel, az ember pedig máris azon kapja magát, hogy akkor is tombol, ha nem akar. Gondolkodik-e ilyenkor azon bárki, hogy néhány órával korábban kik és hogyan készítették elő a bulit? Nem. Gond ez? Nem. Végső soron ugyanis a cél minden érintett – szervező, bulizó, világosító – számára ugyanaz: egy igazán ütős bulit csinálni.

Végső cél: egy igazán ütős bulit csinálni